Főzni jó, enni öröm

Food&Love

Food&Love

Puha és omlós linzer

2015. július 26. - nalka20

13.JPG

A linzer tésztájának elkészítése nagyon egyszerű és gyors. Ami időigényesebb az a lekvár kenése és összeragasztgatás, de megéri a fáradozást, mert nagyon mutatós és finom sütemény, a nyári melegben is bátran kínálhatjuk, nem fog szétfolyni és nem romlékony. Sokféle linzert kóstoltam, köztük olyat is ami nagyon kemény és száraz volt, de igazán finomat is. Sok múlik az arányokon, hogy mikor vesszük ki a sütőből a tésztát, milyen vastagra nyújtjuk, és a lekvárral sem kell spórolni. A sütit érdemes legalább egy nappal előbb elkészíteni, mert míg áll, az ízek összeérnek és puhább lesz. Ebből a receptből valóban puha linzer készül, nem kell félni, hogy száraz marad. Egy vendégségbe készültünk, ezért dupla adagot sütöttem, de őszintén megmondom, ha tudom, hogy ilyen jól sikerül többet készítek, hogy nekünk is több jusson belőle :) A legfinomabb sárgabaracklekvárral, nekem akkor még nem volt itthon, így házi meggylekvár került bele, de isteni finom lett így is.

Hozzávalók (2 adag, kb. 40 db):

  • 60 dkg liszt
  • 20 dkg zsír
  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 2 tojás (én a dupla adaghoz egy tojássárgáját és egy egész tojást tettem)
  • 2 csomag vaníliáscukor (1 csomag Bourbon vaníliás)
  • 2 citrom reszelt héja
  • 1 kiskanál fahéj
  • 2 kiskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • egy kisüveg (kb 250 ml) meggy vagy sárgabaracklekvár
  • porcukor a díszítéshez
  • 10 dkg jó minőségű étcsokoládé

 

A száraz alapanyagokat (liszt, citromhéj, fahéj, sütőpor, porcukor, vaníiliáscukor) összekevertem, majd belemorzsoltam a margarint. A tojást és zsírt is bele tettem és addig gyúrtam, amíg sima és ragadás mentes tésztát kaptam. A tésztát két egy forma gombócba szedtem szét és fóliába csomagolva legalább fél órára hűtőbe tettem. Ahhoz, hogy jól áthűljön akár egy órát is állhat a hidegben.

l1.jpg

A hűtőből kivéve a tésztát lisztezett nyújtófelületen kb. 3-4 mm vastagra nyújtottam és virágformákat szaggattam belőle. A linzer tetejének a közepe lukas, de nem volt külön formám erre, ezt almamagház- kiszedővel oldottam meg, avval böktem ki a közepét.

l2.jpg

Ugyanannyi alsó és felső felét csináltam, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. A sütőt 180 C fokra melegítettem elő és addig sütöttem, míg elkezdett barnulni, de még világos volt a tészta. Amíg meleg nagyon törékeny, várjuk meg, hogy teljesen kihűljön és utána dolgozzunk vele. Amikor kihűlt, a tele virágformát megkentem lekvárral, de a széléig nem kentem ki, mert ha a teteje is rákerül ki fog nyomódni. Mikor mindet összeillesztettem a csokit megolvasztottam és egy ez zacskóba tettem, aminek az egyik csücskét kiböktem hústűvel és így szép vékony csíkokat lehetett rajzolni vele. Tálcán egymás mellét tettem a lekváros linzereket és a csokival vékony csíkokat húztam, nem egyesével a linzerekre, hanem soronként oda-vissza. Amikor a csoki megdermedt, megszórtam porcukorral.

Mutatós, kiadós, finom vendégváró, amit mindenki szeretni fog.

 l3.jpg

Tökös-túrós quiche

22.JPG

Szerencsére az idén is szép számmal nőnek a tökök a kertben, csak ilyenkor jön a kérdés, hogy megint mit együnk belőle, hiszen nem olyan régen volt tökfőzeléket… Ötletelünk, próbálkozunk és így született meg ez a recept is. A tészta egy nagyon egyszerű, de annál több lehetőséget magában rejtő francia quiche (kis). A töltelék a fantáziánkra van bízva, bármilyen zöldség, hús passzol hozzá. De most az aktuális nyári zöldség került bele a főzőtök, sok-sok kaporral, túróval és feta sajttal.

A végeredmény egy kellemes könnyű nyári ízkavalkád.

Tészta hozzávalói:

  • 20 dkg finomliszt
  • 10 dkg vaj (én most margarinnal készítettem, de a vaj az igazi alapja)
  • kb fél dl hideg víz
  • 1 tojás sárgája
  • kiskanál só

A lisztet átszitáltam, a vajat bele morzsoltam és a tojással, sóval elkezdtem gyúrni. Annyi vizet öntöttem hozzá, hogy a tészta összeálljon, de ne legyen ragacsos. Ha összeállt fóliába tekerve hűtőbe tettem, amíg a tölteléket elkészítettem.

t1_1.jpg

Töltelék:

  • közepes méretű főzőtök
  • 250 gramm túró
  • 200 gramm feta sajt
  • nagy csokor kapor
  • kevés só, bors
  • 1 db tojás

Tetejére:

  • 1 db tojás
  • kb 10 dkg reszelt sajt
  • 3-4 kanál tejföl

A tököt megtisztítottam, és legyalultam, a kaprot apróra vágtam. A tököt besóztam és állni hagytam, amíg a túrót, sajtot, tojást, kaprot összekevertem. Mikor a tök levet eresztett jól kinyomkodtam és a túrós krémbe keverte.

t2_1.jpg

Közben a tésztát elősütöttem.

A hűtőből kivett tésztát vékonyra nyújtottam és egy kivajazott cserépedénybe tettem (ami alkalmas pite sütésekre is). A széle érjen föl a tál oldalára én ott picit visszahajtottam, hogy vastagabb fala legyen. Sütőpapírral kibéleltem és rizst öntöttem bele, hogy ne púposodjon fel, de ezt kihagyhatjuk, akkor viszont böködjük meg hústűvel, hogy a levegő ki tudjon jönni a tészta alól. 180 C fokra előmelegített sütőbe tettem és kb. 10 percig sütöttem, de csak annyira, hogy kezdjen színe lenni, hogy majd a tök ne áztassa el a tésztát. A sütés ¾-énél kivettem belőle a rizst, hogy az alja is jobban süljön.

t3.jpg

Mikor elkészült, kihűlt a tészta a tölteléket bele töltöttem és a tetejére kentem az előzőleg összekevert sajtot, tejfölt és tojást.

Vissza tettem a meleg sütőbe és addig sütöttem míg szép barna lett a teteje.

t4.jpg

A tészta nem ázott át, az elején több leve volt, de ahogy hagytuk hűlni egyre jobban összeállt a töltelék. A cserépedényből könnyen ki lehetett venni a quiche-t, és hidegen fogyasztva is laktató finom étel.

 

A kedvenc kerámiáim

Sütés- főzés kerámiákban, Edi's Ceramics (link)

Lakhelyünkhöz közel egy nagyon ügyes és annál kedvesebb keramikus költözött. Sok-sok csodaszép edényt, tálat, tányért, poharat, díszeket készít. Mi teljesen beleszerettünk, és a konyhánk tele van az Ő termékeivel. Lehet benne sütni húst vagy süteményt, tálalni, enni, inni a kedvenc teánkat, kávénkat. Ha ezekben a tálakban készítem a sülteket, kelt tésztákat, zöldségeket a végeredmény sokkal finomabb lesz, mint egy hagyományos edényben. Nem kell előzőleg beáztatni, csak egy picit kivajazom és gyönyörűen sül benne a kenyér, bármilyen tészta, nem tapad le, nem ég oda, és egyenletesen átsül.

Az egyik kedvencünk, a sütőben készült húsleves. Furán hangzik, de semmi dolog nincs vele, csak egy megfelelő főzőedény, jó alapanyagok és lassú "tűz". A kész leves pedig össze nem hasonlítható lesz a hagyományosan készített húslevesével, az ízek intenzívebbek, a leves habozás nélkül is szép tiszta marad. De erről majd bővebben egy későbbi bejegyzésben... :)

A kacsasült omlós és szaftos marad, a csirkesütőben a hús nem szárad úgy ki, megőrzi zamatait, kenyérféléket, tésztákat  egyszerűen lehet benne sütni. Igazi hagyományos ízek, nosztalgikus formában. Nagy kávéimádóként ezekből a bögrékből szeretek a legjobban inni, a formája pont a kezembe illik. Aki egyszer megszereti ezeket a kerámiákat biztos, hogy a mindennapjaiban ott lesznek.

A sütő- főző edényeken kívül az étkészletek is varázslatosak, igazi meleg hangulatot árasztanak. Az étkészletünk alján a párommal közösen kitalált monogramunk van, így ez tényleg csak a miénk. Ha csak arra járunk, mindig betérünk, és üres kézzel sosem jövünk el, a szívünknek és szemünknek is felüdülés itt lenni.

Fogok írni sok- sok ilyen receptet, de addig is nézzétek meg Edi oladlát :)

 

Sárgabarckos süti

17.JPG

A sárgabarackból nem csak lekvár, hanem nagyon finom süti és készíthető. Az állaga nagyon jól megmarad hő hatására és az ízek is fokozódnak benne. Ez a recept is könnyen elkészíthető és igazi kellemes gyümölcsös íze van, nekem nem telhet el nyár olyan édesség nélkül amiben ne lenne sárgabarack.

Készítés közben kis kezek is segítségemre voltak, mama kérdezte tőlünk mi készül, a válasz ez volt: Marci barackos sütije :)

Hozzávalók

  • 4 tojás
  • 20 dkg finomliszt
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 13 dkg cukor
  • 20 dkg margarin
  • kb. 0,5 kg sárgabarack
  • pár kanál cukor őrölt fahéjjal össze keverve
  • 1 citrom reszelt héja
  • barnacukor a szóráshoz

A tojásokat ketté választottam, a fehérjét és sárgáját külön tálba tettem. A sárgáját kikevertem a kristálycukorral és vaníliás cukorral, utána a margarint belemorzsoltam és avval is habosra kevertem. Minél tovább keverjük, annál habosabb és könnyebb lesz. A fehérjét kemény habbá vertem fel. Az átszitált lisztet összekevertem a kókuszreszelékkel, sütőporral és citromhéjjal. A habos tojássárgájához a lisztes keverék felét elkezdtem hozzá keverni egy kis fehérjével, hogy könnyebb legyen. Majd a maradék liszttel és fehérjével óvatosan simára kevertem.

Egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral és a tésztát bele simítottam. (A sütőpapírt mindig bevizezem, jól kinyomom belőle és nedvesen simítom a sütőformába, így a sarkokba is szépen belesimul a papír, könnyű kibélelni a formát.) A tészta állaga elég ragacsos és sűrű lett. Kevés cukrot összekevertem fahájjal (bátran rakjunk bele fahéjat) és az előzőleg megmosott, kimagozott barack egyik felét bele mártottam, majd finoman a tésztába nyomtam. Mikor az összes barackot rátettem, megszórtam barnacukorral, ettől finom ropogós, édes réteg lesz a süti tetején.

180 C fokos előmelegített sütőbe tettem, kb. 20 percig sütöttem. Amikor szépen barnult és a barack még nem kezdett el nagyon pirulni, tűvel ellenőriztem, hogy átsült-e.

Tálalásnál saját készítésű sárgabaracklekvárt kínáltam hozzá.

b1.jpg

b2.jpg

Könnyű nyári ebéd

Cukkinis szűzpecsenye

11.JPG

Az egyik cukkini kicsit nagyobbra nőtt a kertben, és tanakodtunk mi készüljön belőle. Gyakran készítek hirtelen ötletből egyszerű és finom ételeket. Ez is pont ilyen, pár hozzá való kell bele, a végeredmény pedig még azokkal is megkedvelteti a cukkinit, akik eddig nem igazán szerették.

A cukkini nem csak rántva, vagy töltve finom, több olyan egyszerű felhasználási módja is van, ami még finomabb is, mint az előbb említettek. Ez a recept is egy jó példa erre, nagyon jól párosítható húsokkal és más zöldségfélékkel, friss zöldfűszerekkel. A cukkini magába szívja a kellemes ízeket és levesességének köszönhetően a száraz húsok is szaftosak maradnak mellette.

Hozzávalók (2-3 főre)

  • 1 nagyobb sertés szűzpecsenye
  • 1 nagyobb cukkini (a boltokban ekkorát nem kapni, ezért 3-4 kisebb darabbal lehet számolni)
  • 3-4 db paradicsom
  • pár levél zsálya
  • kisebb csokor petrezselyemzöld
  • bors, házi ételízesítő (só)
  • pár szál metélőhagyma a tálaláshoz
  • olívaolaj

A húst megmostam, négy nagyobb darabba vágtam. Azért szeretem a nagyobbakat, mert a hús így nem szárad úgy ki. Házi ételízesítővel jól bedörzsöltem (ha nincs akkor sózom), megborsoztam (a frissen őröltet szeretem). Egy olyan serpenyőbe tettem, amit később a sütőbe is be lehet tenni. Pár kanálnyi olívaolajat felhevítettem benne, mikor forró lett, a húsokat bele tettem, mindkét oldalára kérget sütöttem. Ilyenkor mindig egy nehéz tállal lenyomom (most egy fém edénnyel) a húsokat, hogy ne ugorjanak úgy össze, hanem megtartsák a formájukat. Ha szépen megpirult mindkét oldala, kivettem a serpenyőből és az előzőleg megtisztított és felkockázott paradicsomot és cukkinit bele öntöttem a forró zsiradékkal teli serpenyőbe, megszórtam az apróra vágott zöldfűszerekkel és addig pároltam így a zöldségeket, míg szépen elkezdtek levet engedni és összeesni. A végén rátettem a hús szeleteket és 180 C fokos előmelegített sütőbe tettem. Addig sütöttem, míg a zöldségek és a hús megbarnult, átsült. Sütés közben egyszer a húsokat megfordítottam  és a zöldségeket is átforgattam.

A tálalásnál frissen vágott snidlinggel szórtam meg az elkészült ételt.

 sz3.jpg

sz4.jpg

Mentás, meggyes, mascarpone krém kakaós piskótával

29.jpgA friss meggy az egyik kedvenc gyümölcsöm süteményekhez. Nagyon finom zamatos az íze, a savanyúsága jól ellensúlyozható és remekül passzol édességekhez, de akár húsokhoz is.

A recept eredetileg tortának indult, de menet közben improvizáltam, mert elfogyott a zselatin… de utólag már tudom, nélküle is jó lett volna, mert ahogy lehűlt a krém jól összeállt.

Összességében gyors, finom és remek vendégváró.

Hozzávalók (10 tálkával lett):

Piskótához

  • 4 db tojás
  • 4 ek liszt
  • 4 ek cukor
  • 1 ek holland kakaópor
  • 1,5 ek víz

A tojásokat ketté választottam, külön tálba a sárgáját, külön tálba a fehérjét. A sárgáját habosra kevertem a cukorral, a végén hozzá kevertem a vizet és a kakaót is. A fehérjét kemény habbá vertem fel. A sárgájához a liszt felét és egy kis fehérje habot kevertem a végén elkevertem benne a maradék két kanál lisztet és a tojásfehérjét nagy és óvatos mozdulatokkal. Kilisztezett, kivajazott tortaformába öntöttem és 180 C fokra előmelegített sütőbe tettem. Tűpróbával ellenőriztem 15-20 perc után, hogy átsült-e.

ma1.jpg

Amíg a tészta sült addig elkészítettem a meggyes szószt hozzá.

  • kb fél kg magozott meggy
  • 3 ek cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 db lapzselatin
  • kevés víz

A meggyet egy olyan tálba tettem, amiben lehet főzni, hozzáadtam a cukrot, és annyi vizet öntöttem hozzá, ami majdnem ellepte. Kb 15 percig kis lángon főztem, hogy a meggy elkezdjen puhulni és a lapzselatint még a meleg, de nem forró meggyhez kevertem. Hagytam kihűlni.

ma2.jpg

A meggyhez és a mascarponehoz is jó társ a menta, ezért készítettem hozzá egy egyszerű mentaszószt.

  • nagy marék mosott friss mentalevél
  • 2-3 kiskanál kristálycukor
  • pár csepp citromlé
  • esetleg egy kis víz, ha nem elég híg

A hozzávalókat összeturmixoltam és kész is a mentás szósz.

A mascarpone krém is rendkívül egyszerű és gyors, megállja a helyét bármilyen gyümölccsel párosítva, piskóta nélküli pohárkrémként is.

  • 500 gramm mascarpone
  • 200 ml habtejszín (mindig nézzük meg, kell-e hozzá habfixáló, mert vannak olyan tejszínek amihez pluszban kell és nélküle folyós lesz)
  • fél citrom leve
  • pár csepp vanília aroma
  • 1-2 csomag vaníliás cukor
  • 4-5 ek cukor

A habtejszínt keményre kevertem és a többi hozzávalóval összekevertem. Eredetileg szerettem volna zselatinnal megkeményíteni, de elfogyott, ezért lett kis tálkákba összeállítva az egész, de reggelre úgy megdermedt, hogy el lehetett volna tortaformában is készíteni. De ha biztosra akarunk menni, akkor 2-3 db lapzselatint tehetünk hozzá.

ma3.jpg

A tál aljába meggyszószt tettem, majd rá a kis téglákra vágott piskóta, még egy kis meggy, mascarpone, menta, mascarpone és a tetejére friss meggyszemek. A kis tálakat miután összeállítottam hűtőbe tettem egy éjszakára így az ízek jól összeértek. A meggy megkocsonyásodott, a piskóta egyáltalán nem szívta fel a meggy levét. Viszont, ha a mentaszószt szép üde zölden szeretnénk látni, akkor azt frissen tegyük hozzá, mert egy éjszaka alatt nekem megsötétedett. de az íze szuper volt. Ez egy igazi nyári frissítő desszert :)

ma4.jpg

Egyszerű és finom túrógombóc

111.jpg

Gyakran készítek túrógombócot, nem kell hozzá sok minden, gyorsan elkészül, laktató és nagyon finom. A recept tökéletesen bevált, mindenki a tíz ujját megnyalja utána.

Hozzávalók (2-3 főre)

  • 250 g túró
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál búzadara
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 evőkanál cukor

Tejfölös öntet:

  • 400 g tejföl
  • 1 kiskanál cukor
  • fél citrom leve
  • 2 csomag vaníliás cukor

Pirított zsemlemorzsa

  • 4-5 dkg zsemlemorzsa
  • kevés olaj

Először a zsemlemorzsát tettem fel pirítani kevés olajjal. Kb. addigra szépen megpirul, mire a túrógombócok megfőnek. Evvel egy időben a vizet is elkezdtem forralni.

A túrót villával áttörtem, hozzáadtam az egész tojást, cukrokat, egy csipet sót, búzadarát, lisztet, citromhéjat és jól összedolgoztam. Állni csak annyit szoktam hagyni, amíg a víz felforr. A lisztet azért teszem hozzá, mert így sokkal könnyebb és lazább lesz a gombóc.

t1.jpg

t2.jpg

Kis gombócokat formáltam, ha vizes a kéz nem ragad hozzá. Forró, de nem lobogó vízbe tettem és addig főztem, amíg feljöttek a gombócok a víz tetejére. Ha nem akar feljönni, picit meg kell piszkálni a vízben a gombócot, mert lehet, hogy letapadt. Még melegen a pirított zsemlemorzsába forgattam.

A tejfölt jól összekevertem a cukorral és citromlével, a túrógombóchoz ezt kínáltam.

Alap hamburger házilag

25.JPG

Volt szerencsénk beszerezni frissen vágott marhahúst a közeli tanyáról és elterveztük, hogy majd finom marharagut készítünk belőle. Majd egy délután pár barátunkat vártunk és hirtelen ötletből vezérelve kitaláltuk, csináljunk inkább hamburgert. Gyorsan végig gondoltuk van-e hozzá minden és neki is láttunk.

A végeredmény felülmúlt minden várakozást, a bucik tökéletesen puhák és finomak voltak, a húspogácsa pedig össze sem hasonlítható semmivel. Nem is tudom, vajon miből készülhetnek a boltiak... De ami biztos, időben nem sokkal tart tovább ezt elkészíteni, és ezt jó ízűen fogyasztja mindenki! Ami időigényesebb az a buci, de megéri a fáradozást.

Ez a recept első próbálkozás, egy alap recept. Igaz, hogy már ez így is szuper finom, de következő alkalommal szeretném még egyedibbé tenni valami különleges saját készítésű szósszal, a bucinál szeretném a fehér liszt egy részét valamivel kiváltani, a húspogácsát másképp ízesíteni.

Hozzávalók:

Buci (8db lett belőle)

  • 50 dkg finomliszt (BL80 kenyérlisztet használtam)
  • 2 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 1 kiskanál só
  • 2 evőkanál kristálycukor
  • 100 g natúr joghurt
  • 1 egész tojás
  • 1 tojássárgája a kenéshez és pici tej
  • 2-3 kanál olaj (olívát használtam)
  • szezámmag a tetejére

A tejet meglangyosítottam 1 kanál cukorral, belemorzsoltam az élesztőt (friss élesztőt használtam, de az instant is megfelel). Hagytam, hogy jól felfusson a tejben. A lisztet átszitáltam, a sóval, cukorral elkevertem, az egész tojást bele ütöttem, hozzáadtam az olajt és a joghurtot és a legvégén a felfutott élesztőt. Addig dagasztottam, míg szép sima tésztát kaptam, ami elvált a táltól. Ha ragad, akkor plusz liszttel, ha esetleg keményebb a tészta langyos tejjel lehet az állagán javítani. Legalább negyed óráig gyúrjuk, hogy jó levegős legyen, bátran nagy mozdulatokkal dolgozzuk meg a tésztát. Körbelisztezett tálban kb. fél-egy órára kelni hagytam, hogy a duplájára megnőjön. Mikor megkelt, 8 zsemlét formáztam belőle, amit sütőpapírral leterített sütőrácsra tettem. A zsemléket úgy formáztam, hogy a gombóc szélét húztam az aljának a közepe felé, közben a tenyeremben forgattam és addig csináltam ezt a körkörös mozdulatsort, míg szép kerek bucit kaptam.

h1.jpg

A megformázott tésztákat meleg helyre tettem még kelni legalább fél órát, utána lekentem őket a tojássárgájával, amihez pár csepp tejet adtam, hogy simább legyen, így könnyebb vele dolgozni. Végül megszórtam a szezámmaggal és 180 C fokra előmelegített sütőben sütöttem kb. 15-20 percig, míg szépen elkezdett barnulni.

h2.jpg

Hamburger húspogácsa

  • 1 kg darált marhahús (marhanyakból készítettem)
  • bors
  • kakukkfű
  • 2 tojás
  • 1 fej reszelt vöröshagyma

A húst közepes lyukú darálóval ledaráltam és jól összekevertem a hozzávalókkal, 1-2 órára hűtőbe tettem. Forróra melegített grill serpenyőben, zsiradék nélkül a pogácsákat többször megforgatva 6-8 percig sütöttem, majd egy szelet sajtot a tetejére téve további 1 percig sütöttem. A sütési idő attól függően variálható, ki mennyire szereti átsütve a húst. A húspogácsát a legvégén sóztam meg egy picit, de a fűszerek és a mustár, ketchup miatt nagyon kevés kell. Azért a végén került rá a só, hogy a hús ne eresszen levet. Ha mégis leveses lenne egy kis zsemlemorzsát hozzá keverve, felszívja azt.

h3.jpg

Összeállítás

  • szeletelt sajt
  • jégsaláta
  • paradicsom
  • vöröshagyma
  • mustár, ketchup
  • bacon

A plusz hozzávalók ízlés szerint variálhatóak, én most így állítottam össze:

A grill serpenyőben még mielőtt a húspogácsákat elkezdtem sütni pirítottam bacon szeleteket. Minden zsemléhez 2-vel számoltam.

A félbevágott bucikat a sütőbe tettem a rácsra és egy picit átmelegítettem, pirítottam őket (ezt a folyamatot nyugodtan lehet serpenyőben, vagy ha grillezünk, a grill rácson is megcsinálni).

A zsemle aljára nyomtam egy kis mustárt, ketchupot, rá a jégsaláta, a húspogácsa a sajttal, 2 szelet pirított bacon, egy szelet paradicsom, szeletelt vöröshagyma és a buci teteje. Egészségetekre :)

24.JPG

 

 

Házi ételízesítő

Ami kitűnő ajándék is ;)

aaa_8152.JPG

Próbálom kerülni a mesterségesen előállított dolgokat, így is annyi káros dolgot viszünk be a szervezetünkbe. Eddig sem használtam sűrűn ételízesítőt, de körülöttem élők szeretettel raktak minden ételhez. Ezért is döntöttem úgy, hogy ezentúl én fogom készíteni magunknak az ételízesítőt, mindenféle adalékanyagok nélkül.

Az elkészítése végtelen egyszerű csak sok-sok zöldség és só kell hozzá, és a zöldek pontos összetétele ránk van bízva. Most, hogy itt a jó idő és egyre több minden érik, a jó minőségű, megbízható helyről származó zöldségeket be lehet szerezni.

Az íze össze nem hasonlítható a boltban vásárolttal, alig kell belőle az ételekbe rakni és a sok zöldségnek köszönhetően nagyon kellemes ízt kölcsönöz húsoknak, leveseknek, főzelékeknek, mindennek, aminek jól áll a zöldség.

Hozzávalók:

  • 7-8 db sárgarépa
  • 4-5 db petrezselyemgyökér
  • 3 tv paprika
  • 1-2 db kaliforniai, vagy kápia, esetleg erős paprika is
  • 1 nagy fej brokkoli vagy karfiol
  • 2-3 db fokhagyma (nem gerezd)
  • 3-4 db vöröshagyma
  • 2-3 db lilahagyma
  • 4-5 db paradicsom
  • nagy csokor petrezselyem zöld
  • nagy csokor zeller
  • pár szál lestyán
  • 1 db nagyobb zellergumó
  • 1 db karalábé

zold1.jpg

A zöldségeket megpucoltam, akkorára vágtam össze, ami belefért az aprító gépbe, és mindent összedaráltam. Megmértem hány kg, mert a sót ennek függvényében kell hozzá adni. 1 kg zöldséghez kell 25 dkg só. Ebből a mennyiségből kb. 4 kg darált zöldség lett. A sótól sok levet fog ereszteni, jól kinyomkodtam és üvegekbe töltöttem a levét, mert evvel is kitűnően lehet majd ízesíteni. A kész sós zöldségeket pedig kicsit kitettem száradni a levegőre, de árnyékos helyre, hogy ne veszítsen az aromájából és a színéből. Végül kis üvegekbe töltöttem, a só tartósít is , akár 1 évig is eláll, és az elkészült ételízesítőt nem kell hűtőben tárolni.

zold2.jpg

A legjobban a húsokat szeretem vele ízesíteni, plusz sót nem mindig szokott igényelni, mert ebben azért elég sok van. 

 

süti beállítások módosítása