A mák, a meggy és a citrom kitűnően harmonizál egymással.
A recept könnyű, a meggyszósz elhagyható, nélküle is isteni finom és egyszerű süti a mákos piskóta.
Hozzávalók:
- 18 dkg kristálycukor
- 12 dkg liszt
- 6 db tojás
- 3 evőkanál víz
- 0,5 dl olaj (én olivát használtam)
- 1 kávéskanál sütőpor
- 6 dkg darált mák
- 1 csomag vaníliás cukor
A citrommázhoz:
- 20 dkg porcukor
- 1 citrom kifacsart leve
A tojásokat ketté választottam, a sárgájával a cukrot habosra kevertem, míg ki nem fehéredik.
A tojásfehérjét kemény habbá vertem, ezt úgy szoktam ellenőrizni, hogy elkezdem fejre állítani a tálat és a hab meg sem mozdul.
A sárgájához hozzá kevertem a darált mákot, majd a liszt felét. Utána egy kis fehérje hab, hogy a lisztet könnyebb legyen bele dolgozni. Majd a liszt második fele és apránként hozzá kevertem nagy laza körkörös mozdulatokkal a tojáshabot, hogy ne törjön össze.
Kb 20*30as tepsibe tettem, amit előtte sütőpapírral béleltem ki. Én a sütőpapírt mindig bevizezem, majd jól kicsavarom és így a formát szépen ki lehet vele bélelni.
Előmelegített 180 C fokos sütőbe tettem, míg sül nem nyitottam ki min. 10-15 percig, mikor már látszik, hogy barnul tűpróbával szoktam ellenőrizni megsült-e. Ha kész a lekapcsolt sütőben még hagyom kicsit állni.
Amíg sült a piskóta elkészítettem a mázat.
A porcukrot és a citromlevet szép simára kevertem. Mikor a piskóta kihűlt szépen elkentem rajta, majd vékonyan, míg nem kötött meg, bevágtam a szeletek formáit, hogy utána ne törjön meg a máz.
Az öntethez egy edénybe öntöttem a meggybefőttet levét, a citromlével, a cukorral és elkezdtem forralni. Mikor forrt a keményítőt folytonos keverés mellett hozzá öntöttem és addig kevertem, míg szépen elkezdett sűrűsödni. A végén a meggyet hozzá öntöttem és pár percig így főztem tovább.